ELM (Szilfa)

Kulcstünetek: felelősséggel túlterhelt

„Azok, akik jól végzik munkájukat, követik hívatásukat és szeretnénk valami fontos dolog véghezvinni, és ezt gyakran az emberiség hasznára. Jelen lehetnek időnként a levertség időszakai, amikor azt érzik, hogy az általunk vállalt feladat túl nehéz és meghaladja egy emberi lény erejét.”

(Dr. Edward Bach: A tizenkét gyógyító)

Az Elm azoknak az embereknek való, akik túl megerőltetőnek érzik munkájukat és kötelezettségeiket. Általában ügyes és jó munkabírású emberek, akik pillanatnyilag elvesztették hitüket képességeikben és lehangolttá váltak. Az alkalmatlanság átmeneti érzése. Úgy érzi, képtelen jól végezni munkáját, hiszen túl sokat dolgozik, nem törődik magával, kimerült. Levertséget, depressziót tapasztal, önbizalma a legkisebb nehézség láttán is meginog, nincs ereje a folytatáshoz. Ebbe a csoportba tartoznak a menedzser-típusú személyek, a magas beosztásban, felelősségteljes munkakörben dolgozó, másokért is felelős emberek, például orvosok, tanárok, terapeuták vagy cégvezetők.

Pozitív Elm – állapotban helyreáll az egyén saját képességeibe vetett hite. Visszatér az ember önbizalma és ezzel hatékonysága is. Fel tudja mérni, mennyit tud vállalni és mit ruház át másokra. Így kötelezettségei mellett önmagával is tud törődni.